Mindenki, aki szokott bevásárlást intézni, találkozott már azzal a jelenséggel, amire most épp gondolok. Nem tárgy, nem is élőlény és a fogalom kategóriába sem igazán sorolnám. Inkább azt mondanám rá, hogy Jelenség. Méghozzá nagy kezdőbetűvel. Ha összeadjátok a bejegyzés dátumát és a blogom témáját, akkor szerintem könnyen rájöhettek, hogy amire gondolok, az a karácsonyt megelőző őrültekháza a boltokban. Ez a jelenség egyaránt megfigyelhető, ha az ajándékbeszerzésről van szó, vagy ha az ünnepi ebédhez vagy vacsorához intézzük éppen a bevásárlást.

Szerintem két vásárlótípus van ezekben a háborús időszakokban. Az egyik az erőszakos, aki meredten néz előre és megtörhetetlen elszántsággal tolja előre a bevásárlókocsit, nem törődve a közben a kocsi martalékává vált többi vásárlóval, standokkal és kiálló polcszélekkel. A másik pedig, aki megadóan úszik az árral és bízik benne, hogy valamelyik agresszor majd elsodorja őt a háztartási osztályra, mert otthon elfogyott a wc-papír.

Az én személyes tanácsom az, hogy december második-harmadik hetében csak olyanok vágjanak bele a nagybevásárlásba, akik elég bátrak és, nem utolsó sorban, kötélből vannak az idegeik. Az ő figyelmükbe pedig bátran ajánlom a „Többet ésszel, mint erővel!” bölcs elvet. Ha ilyenkor – és egyébként bármikor máskor hasonló helyzetben – nekiállunk mérgelődni vagy talán még vitatkozni is, akkor a saját bevásárlásunkat fogjuk meghosszabbítani, az életünket pedig megrövidíteni ilyen vagy olyan módon. Inkább szerelkezzünk fel lelki bukósisakkal és egyéb szükséges védőfelszereléssel, és vessük bele magunkat a tömegbe, immár felvértezve a bosszantó apróságok ellen.