Borzasztóan fázós a lábam, ezért – lehet, hogy ez másnak butaságnak tűnik, de – eléggé kétségbeestem, amikor a vonaton eszembe jutott, hogy a jó kis bélelt mamuszom nélkül indultam el a síelésre. Persze gondoltam, hogy majd helyben veszek egyet, biztos van az osztrák hegyekben valami jó kis bolt, ahol árulnak ilyesmit, de hát az mégse lesz az igazi.

Aztán mégsem volt rá szükségem! Igaz, hogy amikor beléptem a szálláshelyen a szobámba, még jobban lelombozódtam, mert megláttam a padlón a hidegburkolatot. De aztán levettem a cipőmet, és meglepetten tapasztaltam, hogy nem hideg. A szobatársammal, aki egyébként a munkatársam, Ági, egyszerre mondtuk ki, hogy padlófűtés, és elnevettük magunkat. Ágival bármitől képesek vagyunk vihorászni. A szállodai padlófűtés apróság, de ez is milyen boldoggá tudja tenni az embert, hiszen az élet csupa apróságból tevődik össze, ahogy anyukám szokta mondogatni. Rögtön jobb kedvre derültem, és jól indult az üdülés. Pedig nem is akartam elindulni, mert nem tudok síelni, még soha sem próbáltam, de gyakorlatilag kötelező jellegű volt ez az utazás, az évi nagy csapatépítés. Az első nap délután még szerencsére nem volt oktatás, úgyhogy Ágival elmentünk vásárolni (és végül nem is vettem papucsot).

Nos, azt hiszem, a síelés nem lesz a kedvenc hobbim, a sportok közül maradok a jógánál. Jó, az talán annyira nem is sport, de mozgás, és jót tesz nekem, ellenben a léceken való fagyoskodással. A további napokban is inkább ellógtuk az órákat, és a környékbeli boltokban lófráltunk, vagy a kávézókban, éttermekben ücsörögtünk. Persze kicsit a pályán is elszórakoztunk, amolyan tessék-lássék jelleggel. Esténként meg persze iszogattunk valamelyik hangulatos kocsmában, én többnyire forralt boroztam. Végül is elég jól szórakoztunk, és hamar eltelt az öt nap.

Az egyik este, iszogatás közben, már egy kicsit becsiccsentve még a mamuszos sztorit is előadtam, amin jó derültek a többiek (vagy lehet, hogy inkább kinevettek, mindegy is), és akkor Dávid elmondta, hogy az ő házukban is padlófűtés van. Tavaly építkeztek, úgyhogy még nem tesztelik túl régóta, de úgy tűnik, hogy nagyon bevált. Elábrándoztam, hogy majd ha egyszer lesz egy saját fészkem, ott is ilyen fűtés lesz, de akkor eszembe jutott az ára, ami biztosan jó magas, bár egyébként fogalmam sem volt róla, mire kell számítani. Úgyhogy – nem is tudom, mi ütött belém – de még akkor éjszaka rákerestem, és találtam egy kalkulátort, amit végigolvasva rögtön okosabb lettem, a padlófűtés ára hozzá kapcsolódó dolgok már tiszták számomra, és már nem is tűnik olyan vészesnek az egész. Komolyan megfogadtam, hogy ha egyszer házat építek – amire amúgy van már egy csomó ötletem és néhány hevenyészett tervrajzom is, mert imádok erről álmodozni –, akkor mindenképpen padlófűtés lesz benne!